Öt probléma azzal kapcsolatban, hogy a média hogyan foglalkozik a tiltakozással

És öt ajánlás a tisztességes tiltakozó narratívák megírására

A rasszizmust és a rendőri brutalitást elítélő tüntetők a Wallace F. Bennett Szövetségi épület előtt gyűltek össze 2020. június 9-én, kedden Salt Lake Cityben. A tömeg azt skandálta, hogy „A fekete életek számítanak!” és 'Nincs igazság, nincs béke!' az épületen kívül, amikor az emberek kiömlöttek az utcára. (AP Photo/Rick Bowmer)

Ezt a darabot eredetileg a Újságíróetikai Központ . Engedéllyel itt újra megjelentettük.

Doug McLeod, a Wisconsin–Madison Egyetem Újságírói és Tömegkommunikációs Iskolájának Evjue centenáriumi professzora, közel 40 évvel ezelőtt végzett először kutatást a tiltakozási narratívákról, amikor elkezdte elemezni, hogy a média miként segítette a közvélemény formálódását a minneapolisi anarchista tüntetőkről és a tömegkommunikációról. St. Paul, Minnesota, az 1980-as évek közepén-végén. Az országos Black Lives Matter tiltakozások idején kutatásai hatékony módot kínálnak a tiltakozásokról elmondott történetek keretezésére vagy átfogalmazására.

McLeod itt gyűjtötte össze öt ajánlását az etikus tiltakozásról.

Probléma: A társadalmi tiltakozást túl gyakran az elit hatalom birtokosai szemszögéből fedik le. Ez részben annak az eredménye, hogy a sajtó általában a tiltakozásokról szóló cikkek forrásaként szolgál: politikusok, rendfenntartók és egyéb intézményi források (például üzleti vezetők, érdekcsoportok képviselői és akadémikusok). Ez gyakran nagyon felülről lefelé irányuló nézetet mutat a világról, amely a meglévő hatalmi struktúra érdekeit erősíti.

Ajánlást: Beszéljen a tüntetőkkel, és ne csak a tiltakozás hevében, amikor a szenvedélyek szárnyra kelnek. Vedd komolyan az álláspontjukat. Adjon nekik legitim hangot a társadalmi vitában, és ne csak a tiltakozás ideje alatt.

Probléma: Az újságírói konvenciók és az objektivitás demonstrálása iránti vágy eredményeként a legtöbb társadalmi tiltakozásról szóló hír epizódszerű, nem pedig tematikus keretek között szerepel. Vagyis könnyebb megőrizni az objektivitást, amikor leírja a megtörtént eseményeket, mint belemerülni a mögöttes problémákba és annak magyarázataiba, hogy miért történnek a dolgok úgy, ahogy vannak. Ez különösen igaz a kemény hírekre (szemben a véleménycikkekkel és a hírelemzésekkel).

Tiltakozási helyzetekben, különösen a televíziós hírekben, ez azt jelenti, hogy meg kell mutatni, mi történik akkor, amikor az történik, és a tüntetés cselekedeteire kell összpontosítani, nem pedig a vita tárgyát képező mögöttes kérdésekre vagy a tiltakozás okaira. Több időt és erőfeszítést igényel, hogy tematikusan foglalkozzunk a dolgokkal, mintsem, hogy az eseményekről beszámoljunk, ahogy azok történnek.

Ajánlást: Egyensúlyozza az epizódszerű tudósításokat a mögöttes problémák elemzésével. Vegye figyelembe a történelmi kontextust, mind a tiltakozás közvetlen, mind a hosszú távú történelmi kontextus tekintetében. Lehetetlen megérteni, mi történik ma a rövid és hosszú távú történelmi összefüggések (pl. faji elnyomás, strukturális egyenlőtlenség stb.) nélkül.

Probléma: A tiltakozásokat gyakran a tüntetők és a rendőrség közötti versengésként írják le. A történet gyakran a pusztító akciókban részt vevő tüntetők és a rendőrség reagálása köré épül fel – azaz a tiltakozók olyan akcióba kezdenek (például polgári engedetlenség), amely a rend helyreállítását és a nyilvánosság védelmét követeli meg a rendőrségtől. Ez egy „csoporton belüli/csoporton kívüli” helyzetet hoz létre, amelyben a tiltakozók deviáns csoporton kívüliekként jelennek meg, míg mi a többiek a csoporton belüliek vagyunk. Ez a nyilvános ellenségeskedést váltja ki a tiltakozókkal szemben, mint csoporton kívüli fenyegetést, mivel a tüntetőket deviánsnak tekintik, nem pedig társadalmi változást kereső aktív résztvevőknek.

Ajánlást: Ne feledje, hogy a tiltakozók a közösség részét képezik, és olyan állampolgárok, akik aktívan részt vesznek a pozitív társadalmi változások előidézésében. Akár egyetért velük a közönség, akár nem, fontos, hogy ne bajkeverőként, hanem aktív állampolgárként tekintsenek rájuk, akik véleményt nyilvánítanak, és változást próbálnak elérni a társadalomban.

Probléma: A hírmédia gyakran a tiltakozás legélénkebb és legdrámaibb személyei és tettei felé vonzódik. Amikor tüntetőket mutatnak be, általában azokat mutatják be, akik olyan akciókban vesznek részt, mint az ablakok betörése, tüzet gyújtanak és fosztogatnak, amelyek mindegyike jó vizualitást biztosít a hírekhez. A televíziós közvetítések gyakran hosszú felvételeket mutatnak égő autókról és épületekről, könnygázról, kődobálásról és egyéb erőszakról. Ezeket az akciókat gyakran a tiltakozók egy kis része hajtja végre, vagy sok esetben olyan emberek, akik egyáltalán nem is tagjai a tiltakozó mozgalomnak (külső agitátorok vagy opportunisták, akiknek semmi közük a mozgalomhoz, de szeretnének kihasználni az erőszakos cselekmények, vagyontárgyak megrongálása vagy lopás lehetőségét).

Amikor a közönség látja ezeket a képeket, gyakran általánosításokat tesz a tiltakozókkal kapcsolatban (és potenciálisan megkérdőjelezi a tiltakozás, mint a demokratikus megnyilvánulási forma legitimitását), amelyek a nagyobb tiltakozó mozgalom kis és nem általánosítható mintáján alapulnak. Ez azt jelenti, hogy a közönség azt feltételezi, hogy minden tiltakozó részt vesz a kiemelt akciókban, holott a tiltakozók többsége nem így van. Láttunk már példákat arra, amikor az emberek egy kis részhalmazára irányuló ilyen fajta figyelem kisiklathat egy mozgalmat. A nagyobb gond az, hogy idővel társadalmi megvetést szül a tiltakozással szemben, és nem ismeri el pozitív előnyeit.

Ajánlást: Először is, működjön azzal a feltételezéssel, hogy a tiltakozás egészséges a demokráciában, és a tiltakozás a demokratikus megnyilvánulás egyik formája és az egészséges demokrácia jele. Másodszor, figyeljen az erőszakmentes tüntetőkre, jellemezze tisztességesen a mozgalmat, és ismerje el azokat a tüntetőket, akik nem vesznek részt erőszakban úgy, hogy odafigyelnek rájuk, indítékaikra és tetteikre. Harmadszor, ismerd fel, ha olyan akciókat hajtanak végre, akik nem tagjai a mozgalomnak (ahogy a jelenlegi tiltakozásban általánosnak tűnik).

Probléma: Egy rendőrautó felgyújtása nem tűnik érthetőnek, ha szélesebb összefüggésen kívül nézzük. Az erőszak abból a frusztrációból fakad, amely a figyelmen kívül hagyás érzéséből fakad. Olyan tartós problémákból ered, mint a rasszizmus, az egyenlőtlenség és az igazságtalan bánásmód. Az emberek frusztráltak, ha nem kapnak hangot, ha a problémák továbbra is fennállnak, és amikor a rendszer figyelmen kívül hagyja vagy elnyomja az emberek egész osztályát. Ez arra készteti az embereket, hogy tiltakozzanak, hogy megpróbálják felhívni magukra a figyelmet és változást kezdeményezni.

Ajánlást: Ha a hangok csak akkor keltik fel a figyelmet, amikor erőszakos tiltakozás történik, akkor valószínűleg több erőszakot fog kapni. Társadalomfigyelőként az újságíróknak következetesen érdeklődniük kell a társadalmi problémák iránt, nem csak akkor, amikor erőszakos tiltakozások támadnak. Arra kell törekedniük, hogy figyelmet fordítsanak a társadalom minden rétegéből érkező hangokra és aggodalmakra, ahelyett, hogy csak az elit hatalom birtokosainak napirendjét célzó átviteli szíj-újságírás gyakorlásának egyszerű útját választanák.

Az újságíróknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy normális körülmények között (több, mint egy tiltakozási hírrel összefüggésben) a társadalom minden szektorának megszólaljanak. De ha tiltakozásra kerül sor, az újságíróknak különös figyelmet kell fordítaniuk a tiltakozók hangjára, lehetőséget adva nekik, hogy saját szavaikkal fogalmazzák meg panaszaikat. Ráadásul az újságíróknak nemcsak azt kell felismerniük, hogy ezek a hangok léteznek, hanem azt is, hogy gyakran pozitív társadalmi változások forrásai.

Például a 20/20-as utólagos elõnnyel a legtöbb amerikai, beleértve az újságírókat is, elismerné az 1950-es és 60-as években a Polgárjogi Mozgalom óriási hozzájárulását a pozitív társadalmi változásokhoz az Egyesült Államokban. Ennek ellenére gyakran nem ismerjük fel az ilyen cselekvések értékét, amikor valós időben történnek.

Ha többet szeretne megtudni McLeod munkásságáról és a tiltakozás média megfogalmazásáról, olvassa el ezt a legutóbbi cikket a The Atlantic-ból, ezt nézd videó a Voxtól, vagy olvasni ezt a cikket az Indiana Egyetem újságírás adjunktusa, Danielle Kilgo írta.

Ezt a darabot eredetileg a Újságíróetikai Központ . Engedéllyel itt újra megjelentettük.