Vélemény: A digitális világban a magazinok borítóinak még mindig óriási súlya van

Kamala Harris alelnök Vogue-fotóitól kezdve Melania Trump volt first lady láthatatlanságáig a magazinok borítóinak hatása továbbra is jelentős.

A Vogue, a Time és a Der Spiegel magazinborítói, amelyek felkeltették a közvélemény figyelmét, annak ellenére, hogy a média világa a digitálisan elsõ helyen állt.

A magazinok borítói újra a hírekben. A Vogue Kamala Harris alelnökről készült borítója csak a legújabb, amely széles körben felkeltette a közönség figyelmét. Nem ez lesz az utolsó. A nyomtatott magazin borítójának ereje mindig is jelentős volt.

A szerkesztők, akikkel rendszeresen beszélgetek, azt mondják, hogy amikor politikusokkal vagy hírességekkel interjúznak, soha nem mulasztják el megkérdezni, hogy címlapról van-e szó. Nem érdekli őket, hogy megjelenjenek az interneten, a közösségi médiában, egy alkalmazásban vagy bármilyen digitális térben. Csak az érdekli őket, hogy felkerülnek-e a nyomtatott magazin címlapjára.

Nyilvánvaló, hogy a magas rangú emberek ismerik a magazin borítójának erejét.

A People en Español kiadója, Monique Manso a közelmúltban azt mondta nekem, hogy a nyomtatott borító ígérete kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljussanak a fontos személyekhez. „Ez a nyomat az, ami miatt szeretnének exkluzívnak adni” – mondta.

A magazin főszerkesztője, Armando Correa egy olyan híresség-exkluzívról írt, ahol először fényképezték le nyilvánosan az illető gyermekét, de előfeltétel volt, hogy a magazin nyomtatott borítójára kerüljön.

De ahogy én mondta Scarlet Fu a Bloomberg Quicktake című műsorában , annak eldöntése, hogy mi kerüljön a borítóra, továbbra is a szerkesztő joga, bár lehet, hogy a közönségnek ez nem tetszik.

A Vogue által a 2021. februári kiadáshoz választott borítóképeket, amelyeken Harris farmert és tornacipőt visel, a közösségi médiában a kommentek cunamija fogadta, amelyek azzal vádolták a magazint, hogy „kimosta” az alelnököt, és tiszteletlenséget mutatott ki iránta azzal, hogy ilyen kötetlen, kötetlen kiadványt tett közzé. kép.

A Funak adott interjúmban megkérdezte, hogy a Vogue miért nem csinált megosztott borítót – ugyanahhoz a számhoz különböző borítókat adott ki – az alelnökkel. (Kérdése még azelőtt hangzott el, hogy a Vogue bejelentette, hogy limitált kiadású osztott borítót fog nyomtatni egy másik fotóval, amelyet korábban csak digitálisra szántak.)

Az osztott borítók nem újszerű ötlet. Nekem van egy folyóiratok gyűjteménye 1963-ig nyúlik vissza, osztott borítókkal. Különböző nevek, képek, borítóvonalak tesztelésére használták őket – nevezd meg. Más esetekben a magazinok több borítót is készítettek gyűjthető tárgyként. Például a TV Guide gyűjtői borítókat adott ki a Star Trek 35. évfordulója alkalmából.

Fénykorában a Redbooknak különböző borítói voltak – egy az előfizetőknek, egy pedig az újságárusoknak. Az újságos-kiadáshoz az emberek egy borítót kapnak, amelyen a „sex” szó szerepel. Az előfizetők számára ez a szó „szerelem”-re módosulna. Ugyanaz a borítóvonal, de más a megfogalmazás.

A Redbook újságos-kiadása bal oldalon, előfizetői kiadás pedig jobb oldalon.

A Men’s Health gyakran ugyanezt tette, kiemelve a szexet és a hasizmok felépítésének titkait az egypéldányos eladási borítókon.

A Men’s Health újságos kiadása bal oldalon, előfizetői kiadás pedig jobb oldalon.

Mindkét esetben az volt a gondolat, hogy a „szex” szó felkelti az újságosstand-vásárlók figyelmét, és arra készteti őket, hogy felvegyék a magazint. Ez az extra hangsúly nem szükséges az előfizetőknek, akik már kapcsolatban állnak a folyóiratokkal.

És ez a tendencia ma is folytatódik. Az InStyle magazin tökéletes példa erre. Tekintse meg februári számát – az előfizetők egy borítót kapnak minimális borítóvonal-kezeléssel, egy alig látható címmel, valamint Regina King színésznőről és rendezőről szóló teljes testet. Az újságosok újabb borítót kapnak egy nagyon nagy és vastag borítóvonallal, valamint egy nagy, közeli képpel Kingről.

Az InStyle újságos-kiadása bal oldalon, előfizetői kiadás pedig jobb oldalon.

Januárban az InStyle előfizetői címlapján Barack Obama volt elnök, az újságos standon pedig Jodie Comer színésznő szerepelt.

Az InStyle újságos-kiadása bal oldalon, előfizetői kiadás pedig jobb oldalon.

De egy új kérdés merülhet fel. Kell még egy borító a közösségi média vadállatának megszelídítéséhez?

Nézze meg az egykori first ladyt, Melania Trumpot, aki bizonyára ismeri a magazin borítójának erejét, hiszen hosszú évekig profi modell volt. A Vogue-tól a brit GQ-ig Trump számos vezető divatmagazin címlapját díszítette. De mint first lady, nem volt ilyen kitéve. A Fehér Házban eltöltött négy év alatt egyszer sem pózolt címlapnak. Sok más first ladynek is felajánlották ezt a kiváltságot: Michelle Obamának és Laura Bushnak, hogy kettőt említsünk, de Trumpot nem.

A szerkesztők politikai nyilatkozatot tettek azzal, hogy figyelmen kívül hagyták őt? Vagy féltek a közösségi média visszaszorításától, amit a közönség nem szégyell?

A magazin borítója még mindig hatékony eszköz. Csak nézd meg a The New Yorker január 25-i címlapját vagy a New York magazin januári címlapját.

Legutóbbi borítók a The New Yorkertől balról és a New York Magazine-tól jobbra.

Vagy hasonlítsa össze a Time magazin borítóját és szerkesztői nyilatkozatait. Amikor 2016-ban Donald Trump volt elnököt választották az év emberének, a borítón ez állt: „Amerika megosztott államainak elnöke”. Amikor azonban Joe Biden elnököt és Harris alelnököt választották az év emberének 2020-ban, a borítón ez állt: „Changing America’s Story”.

Az év embere című kategória a bal oldalon Joe Biden elnököt és Kamala Harris alelnököt tartalmazza a 2020-as válogatásban, valamint Donald Trump korábbi elnököt, jobbra, a 2016-os válogatást.

Az ember elgondolkodik, vajon ma kevésbé megosztott az ország, mint négy évvel ezelőtt?

A közösségi média ma már ütőképes kos, amely arra kényszerítheti a szerkesztőket, hogy meggondolják magukat, és borítókat készítsenek, hogy megnyugtassák őket a közösségi platformokon. A kérdésem az, hogy a közösségi médiában kommentelők valóban a magazin vásárlói?

Fennáll a veszélye annak, hogy a szerkesztés hatalmát olyan tömegek kapják meg, amelyek egyáltalán nem tükrözik a magazin közönségét. Amikor mindenki szerkesztő, senki sem szerkesztő.